Foltos kalandjai folytatódnak - nagy örömünkre -,  amit a gazdinak nagyon köszönünk és továbbra is szeretettel várjuk!

UI: (De, a beagle-k valóban nagyon makacsok, de épp ezért szeretjük őket ;))

Augusztus elején a családommal meg a barátaimmal elmentünk nyaralni Agárdra. Nem tudtam otthon hagyni Foltost, mert senki nem tudott vigyázni rá. Foltos érzelmileg nagyon ragaszkodik hozzám, ezért nem volt szívem másokra bízni. Nagyon izgultam az utazás miatt, hiszen Foltos soha nem közlekedett még sem BKV-vel, sem vonattal, mégis úgy döntöttem, hogy veszek jegyet neki is. A gyomrom összeszorult, mert attól rettegtem, hogy Foltos rosszul lesz a hosszú utazás alatt, de szerencsére nem így történt. A metrón meglepően jól viselkedett, a vonaton viszont megelevenedett, kíváncsiskodott az emberek körül. Szerencsére minden utas a szívébe zárta Foltost, mindenki mosolygott rá, és meg is simogatta.

Amikor végre megérkeztünk az agárdi nyaralóhelyre megint elfogott a félelem, hogy ha Foltost elengedem, akkor talán elszökik. Ilyen gondolatok forogtak a fejemben, mert nem bírnám  elviselni, ha ő egyszer eltűnne örökre. Mivel a nyaraló kerítéssel volt körbekerítve a barátaink noszogatására elengedtem Foltost a pórázról. Milyen jó volt nézni, hogy Foltos lassan eltávolodott előlem, miközben végig engem figyelt. Gyorsítani kezdte a lépteit, látszott rajta, hogy élvezi a szabadságot. Futkározott, szaglászott, a fűben hempergett. Nagyon boldog volt, folyamatosan csóválta a farkát. Később sokszor egyedül hagytam őt az udvaron amikor dolgom volt a házban, de időnként kinéztem, és jólesően nyugtáztam, hogy Foltos megtalálta a helyét, a gyerekekkel játszik. Nem volt esze ágában sem megszökni, elmenni a kerítésen túl. A családomon kívül hamar megszerette a kedves barátainkat is, gyorsan összebarátkozott velük.

Érdekes, hogy amikor az egyik barátunk elment, Foltos elkezdett ugatni, de akkor nem értettem, miért. Körülnéztem, nem volt semmi. Amikor a barátunk közeledett a nyaralónk felé, Foltos ismét nekiállt ugatni és nagyon erősen csóválta a farkát. Meglepődtem, mert Foltos hamar felismerte a barátunk lépteit messziről is, annak ellenére, hogy csak ott ismerte meg őt.

Egyszer fürdött a Velence-tóban. Csak éjjel lubickolt a vízben, mert nappal nem lehetett kivinni a strandolók miatt. Nem félt a víztől, rögtön úszni kezdett. Nagyon érdemes volt kivinni a gyönyörű természetvilágba, Foltos élvezte a sok sétát, újabb kihívásokkal is szembe kellett néznie. Jól érezte magát Agárdon.

Pár napja elmentünk kirándulni Dobogókőre, de nem szerette az autózást, inkább a vonatozást élvezte. Az autózástól mindig rosszullétei voltak. Találkoztunk egy kiránduló csoporttal, akikkel egy másik beagle kutya is volt, elég nagy volt hozzá képest. Foltos nagyon örült neki. Egy kicsit játszottak egymással, mégis a tekintetük más volt, és észrevettem, hogy Foltos valahogy értelmesebbben néz, mint másik kutya. Nem dicsekedni akarok, mégis így láttam. Például amint Foltos meglátta a kisgyerekeket, vagy kisbabákat, máris megörült, odaszaladt hozzájuk és csóválta a farkát, ha kellett egy puszit is adott nekik. A másik beagle nem értette, hogy miért csinálta ezeket Foltos.

Néhány kézjelet is megért már (itt megjegyzem, hogy én hallássérült vagyok, ezért az én álmom, hogy jelnyelvet tanítsak neki). Foltos valóban sokat fejlődött a laboratóriumból való kiszabadulása óta. Makacssága már mutatkozik nála, de sebaj, hiszen Beagle-ek ilyenek, nem?

Foltos szeretettel üdvözöl benneteket, én pedig megígérem, hogy még fogok írni róla.